Nemzeti ösztöndíjat a pedagógus pályára jelentkezőknek!

„Drága Bolgár Úr” Klubrádió: „Beszéljük meg” 2009.12.04.

Az utolsó betelefonáló egy TV-riportra hivatkozva, megemlített egy „istenhátamögötti vidéki kisiskolát”…
Könnyíteni tudom Bolgár úr ígéretének („utána nézünk és visszatérünk rá…”) teljesítését. Jelzem: jól ismerem a hejőkeresztúri „IV. Béla Körzeti Általános Iskola” -t.
Valóban érdemes „utána nézni”. (A Google-kereső releváns oldalakat hoz be: a „K.Nagy Emese” és/vagy a „hejőkeresztúr iskola” hivatkozásokra.)

Egyszersmind megjegyezném, egyre jobban féltem az iskola elhivatott, hozzáértő vezetőjét és lelkes kollégáit. A kitűntetések, a mintaiskola-státusz, nagylátogatottságú bemutató-oktatások, újság-, rádió-, Tv-riportok megérdemelt sikerei a sok éves munkának. Ám, sajnos, olyan országban élünk, amelyben a siker nemcsak tiszteletet, hanem irigyeket, hátsó gondolatokat, rágalmazókat is termel… (Nem én találtam ki, már elhangzott: „könnyű nektek, ennyi hátrányos helyzetű gyerekkel…”)
Féltem őket!
Különösen azért, mert kitűnő példát képviselnek: a pedagógus személyének meghatározó szerepére. A fővárostól távoli, kistérségi iskola eredményeinek semmilyen más forrása nincsen, mint egyes egyedül, „csak”: a vezetőjének és pedagógusainak rátermettsége.

Az arra alkalmatlannak hiába adunk magas fizetést, hiába a digitális tábla, még a továbbképzésük sem hozhat változást. Hofi megfogalmazta a költői kérdést: „és ha megfizetem?” (Ugye, hogy annak idején sem csak az úszni tudásra vonatkozott?)

Miért nem vesszük már észre?

2009.12.07.14:00 Miközben írom e sorokat, háttérben hallgatom a TV országgyűlési közvetítését: interpellációk, kérdések, miniszteri válaszok, Országos Köznevelési Tanács, tankönyvpiac, nemzeti alaptanterv, kompetenci-alapú oktatás, … többségében politikai vagdalkozások szintjén, részletkérdések, a kákán csomó keresése… A lényeg, oktatási problémáink gyökere, említésre sem kerül. Tapasztalatom szerint: más fórumokon sem…

Hú! De sok fórumon, hányszor, hány féle megfogalmazásban leírtam már: Kikből lesznek gyerekeink tanítói?

10-20 éve még „csak” a felvételiző középmezőny aljaként mutatták a statisztikák a tanítói pályát választókat. Mára már sok „legalja” is a pályára kerül!
(Mielőtt a kivételek megsértődnének ezen a valóban sértő minősítésen, gondolkodjanak el: nem nekik kellene-e ez ügyben a leghangosabban kiabálniuk? )
2008-ban, 2009-ben, a max. elérhető 480 pontból 160-at teljesítők is bekerülhetnek a képzésbe. Szélsőséget tekintve, 160 pontja lehet pl.: egy minden évben minden tantárgyból 2-es, az érettségin 20-30 %-osan teljesített pályaválasztónak. Ha átverekszi magát a felsőfokú képzésen is, akkor a rábízott gyermekeink példaképe is lehet…
Tanulságos lenne megpróbálni, mit mutatnának a PISA-, a PIRLS-felmérések, (akár ugyanazok a tesztek is) ha nem a gyerekeinket, hanem azok tanítóit mérnénk velük.

Két „szakma” van, amik végzett diplomásainak alkalmatlansága gyakorlatilag nem korlátozza a praxisukat. Az alkalmatlan, rosszul képzett mérnök, közgazda, jogász, stb. megtalálhatja a maga helyét a munkahelyeken: segéd-, al-, előkészítő, stb. beosztásokban, az de alkalmatlan „pedagógus” különösebb korlátozás és kontroll nélkül szabadul rá a gyermekeinre.
Az orvosi pályára aspirálók, mert a pálya magas presztízse kiváltotta túljelentkezés megengedi a képzésbe kerülés ponthatárainak magasan tartását, kvázi kiválasztódnak, (ámbár, itt sem ártana némi alkalmassági elbírálás).
A pedagógusképzést azonban feltétlen ki kell vonni a piaci viszonyok közül.

Nemzetstratégiailag nincs fontosabb, mint az általános alapképzés színvonalának emelése.
A gyökerekhez nyúlva, a hatás végiggyűrűzik… és minden szinten hat! A gyökerek pedig azokból a „magokból” eredeznek, akik a pályára bekerülnek. Mindenek előtt, azt kell elérni, hogy sokszoros túljelentkező közül válogathassunk, ezáltal megcélozva azt, hogy legalább 10-20 évig a felvételizők legrátermettebbjei kerüljenek a pedagógus pályára.

Nemzeti ösztöndíjat!
A pálya presztízsének bérnöveléssel történő emelése, ütközik a teljesítményarányos díjazás elvével. Legalábbis, paradox az, hogy a lecserélendő alkalmatlanok túlfizetésével próbálunk nagyobb érdeklődést kiváltani a pályaválasztókban a pedagógus-szakma iránt.

Felismerve azonban a kiválasztódás fontosságát, közvetlenül a pályáválasztókat célozva, kidolgozható és társadalmi konszenzussal törvénybe is foglalható a pályára aspirálók versenyeztetésének díjazása: nem csak térítésmentes, de emelt ösztöndíjas képzést, pályakezdéskor kiemelt szintű lakás-támogatást biztosító „Nemzeti ösztöndíj”... (Egy sokszoros túljelentkezésből választható rátermettebb mezőny, még a változatlanul alacsony szintű felsőoktatásból is, képzettebben fog kikerülni. Ha ez egyszeri intézkedés mellett semmi mást nem tennénk, már akkor is erőteljesebb javulásra számíthatunk, mint ami a jelenlegi alkalmatlanok legszuperebb-továbbképzésével elérhető.)

Úgy tűnik, a szakma irányítása nem hajlandó felismerni oktatásunk válságának legalapvetőbb problémáját. (Netán saját alkalmatlanságuk titokban tartása érdekéből is.)

Meddig kell még várni arra, hogy a „szülők forradalma” kényszerítse ki a változást?
Kicsiben már elkezdődött: az elit-iskolákba való túljelentkezésekkel. A folytatás meg, talán az lesz, hogy a beiratás előtt kiköti a szülő: „ha Pityuka nem kerül a Zsuzsa tanítónénihez, akkor inkább egy másik iskolát keresek…” (Márha, ugye lenne annyi „hejőkeresztúri Zsuzsanéni”…)