(Nagyon sokan vagyunk CIVILEK, AKIKNEK MOST FELADATUK VAN!
Civil vagyok és az is akarok maradni, élni az életem itt, minden nap, szeretni, aggódni, problémákat megoldani, sikereknek örülni, a szépre és jóra rácsodálkozni, a rosszat elkerülni, nem akarok politikus lenni, nem akarok kormánytényezővé válni, békességet akarok, nem akarok naponta tüntetni.
Nem akarom, hogy naponta legyen újra és újra mi ellen tüntetgetnem!!!
Nagyon sokan vagyunk ilyen CIVILEK, AKIKNEK MOST mégis FELADATUK VAN.
Feladatunk, hogy tiltakozzunk és rendet csináljunk ebben az országban.
NINCS MÁS, AKI EZT ELVÉGEZHETNÉ HELYETTÜNK ! Ha nem tesszük, akkor megérdemeljük...)

Alaptézis (amivel, ha egyet értesz, akkor az alábbiak Hozzád is szólnak):

Alig 1.5 milliónak nagyon jó, de kb. 4 milliónak nagyon rossz az, ami már ötödik éve folyik ebben az országban.

Gondold át és válaszolj az alábbi 3 kérdésre:

1. Elfogadod (helyesnek és korrektnek tartod) azt, hogy korlátlan törvényhozói és kormányzati hatalmat gyakoroljon egy, a szavazatra jogosultak 27 %-a által támogatott "pártkoalíció"?

2. A 27 %-os támogatással 4 évre választottak felhatalmazva érezhetik magukat arra, hogy bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül 20 évre berendezkedve, és 50 évre előre kötelezettségeket vállaljanak a képviseletünkben?

3. Van olyan parlamentbe került, vagy újonnan szerveződő ellenzéki párt, amely reálisan számíthat arra, hogy 20 éven belül 2/3-os többséget szerezhet a választásokon?

Ha az alaptézis igaz és mindhárom kérdésre nemleges a válasz, akkor logikusan következik a civilek feladata:

1. Felismerni, hogy a mintegy 500 tételes ellenzéki sérelem mindegyikének a gyökere az önkényes, az egyeztetés nélküli törvénykezés, a végrehajtó hatalom ellenőrzésének hiánya.

2. Eldönteni, hogy anarchia és balhézás nélkül, jogállami megoldást választunk.

3. A lehetőségek és realitások áttekintésével egy pártdominancia nélküli (szakértőinek mondható) koalíciós kormányban látni a közeli jövőképet.

A napi gyakorisággal nem politizáló civilek teendői:

1 Tömeggyűlésen kikiáltani, hogy a 2014. évi választások 2/3-os eredménye hamis, a korlátlan hatalmat bitoroló kormány illegitim. A "nemzeti együttműködés rendszere" nem létező, hamis szólam. Az utcákon tereken összegyűjtött aláírásaikkal benyújtani a követelésüket Áderhez: Függessze fel a csalással szerzett 2/3-os kormányzást és írja ki az előre hozott választást!

(Az ellenzék egymással konkuráló pártjai erre alkalmatlanok, mert azzal, hogy nem bojkottálták az önkényesen megváltoztatott szabályok szerinti választást, egyszersmind elismerték az eredmény legitimitását. Ámde, nekünk, civileknek igenis jogunk van utólagosan is tiltakozni és követelni a valós többségi népakarat újra megméretését, mert 2015-ben mindhárom választási eredményben a hatalmi önkény csalását látjuk.
Ha Áder pozícióban kíván maradni, akkor engednie kell a követelésnek!!!
Ez a legfontosabb priorítás, amiért nekünk civileknek kell egységesen tüntetnünk.)

2. Az előre hozott választás kampányában tovább kell folytatni civil tömeg követelését:
valamennyi ellenzéki párt alkosson egységes koalíciót és vegye tudomásul, hogy voksainkkal max. 100 napra kapnak felhatalmazást, azaz nyilvánosan vállaljanak kötelezettséget:
2/3-os győzelmük esetén "csak" annyit tesznek, hogy egyszerű többségire változtatják a O.V. hatalmát és befolyását "bebetonozó" törvényeket, visszaállítják a demokratikus intézményeket, majd egységesen lemondanak a mandátumaikról, kérve az államfőt új választás kiírására, de már a 2010-es, kétfordulós szabályok szerint.

(A kialakult helyzetben ugyanis, a rezsim nem küldhető el, ha az ellenzéki pártok egymással is versenyeznek.
Mi több, csak 2/3-os ellenzéki győzelemmel lehet megalapozni egy majdan várhatóan egyszerű többséget szerző kormány működőképességét pl.: az indokolatlanul 2/3-os törvények többségire változtatásával...
A valós népakarat pedig, miszerint melyik pártnak mennyi a tényleges támogatottsága
a kialakult helyzetben csak kétfordulós választás során mérhető meg.)

3. A két fordulós választás kampányában emlékezzenek vissza az ismert politikusok korábbi tevékenységeire, értelmezzék és értékeljék az újonnan fellépő politikusok, képviselőjelöltek programjait, céljait, terveit, ígéreteit... és ki-ki ez szerint döntsön, hogy kire adja voksát-bizalmát...

A naponta nem politizáló és a közügyeink szakmai részleteiben járatlan civileknek ezzel véget is érne a feladata.
A kiválasztódó feltörekvő új politikusok persze szerveződjenek pártokba,
dolgozzanak ki programot, célkitűzéseket... Vegyenek részt nyilvános "kerekasztal" vitákban... Pl.:
A kétfordulós választás kampány-szabályai a 100 nap alatt kidolgozhatók és alkalmi-eseti jogszabályba foglalhatók olyan tartalommal, amely fairplay versenyhelyzetet garantál: Pl. Tilos a plakát, a szórólap, a telefon, stb., amelyek mennyisége a pártkasszák gazdagságától függően egyenlőtlen... Helyette kizárólag csak a közmédia fórumain, egyenlő megszólalási lehetőség bármely (mondjuk pl.: 10.000 fős fizető tagsággal rendelkező) párt számára...

Más út nincs. Ha nem sikerül, akkor marad a rezsim, marad az egyeztetés nélküli önkényes törvénygyár, a végrehajtó hatalom ellenőrzésének hiánya, a hűbéresek kinevezése, a közbeszerzések túlkapásai, a korlátlan és gátlástalan egyszemélyi hatalom...

Nemzeti ösztöndíjat a pedagógus pályára jelentkezőknek!

„Drága Bolgár Úr” Klubrádió: „Beszéljük meg” 2009.12.04.

Az utolsó betelefonáló egy TV-riportra hivatkozva, megemlített egy „istenhátamögötti vidéki kisiskolát”…
Könnyíteni tudom Bolgár úr ígéretének („utána nézünk és visszatérünk rá…”) teljesítését. Jelzem: jól ismerem a hejőkeresztúri „IV. Béla Körzeti Általános Iskola” -t.
Valóban érdemes „utána nézni”. (A Google-kereső releváns oldalakat hoz be: a „K.Nagy Emese” és/vagy a „hejőkeresztúr iskola” hivatkozásokra.)

Egyszersmind megjegyezném, egyre jobban féltem az iskola elhivatott, hozzáértő vezetőjét és lelkes kollégáit. A kitűntetések, a mintaiskola-státusz, nagylátogatottságú bemutató-oktatások, újság-, rádió-, Tv-riportok megérdemelt sikerei a sok éves munkának. Ám, sajnos, olyan országban élünk, amelyben a siker nemcsak tiszteletet, hanem irigyeket, hátsó gondolatokat, rágalmazókat is termel… (Nem én találtam ki, már elhangzott: „könnyű nektek, ennyi hátrányos helyzetű gyerekkel…”)
Féltem őket!
Különösen azért, mert kitűnő példát képviselnek: a pedagógus személyének meghatározó szerepére. A fővárostól távoli, kistérségi iskola eredményeinek semmilyen más forrása nincsen, mint egyes egyedül, „csak”: a vezetőjének és pedagógusainak rátermettsége.

Az arra alkalmatlannak hiába adunk magas fizetést, hiába a digitális tábla, még a továbbképzésük sem hozhat változást. Hofi megfogalmazta a költői kérdést: „és ha megfizetem?” (Ugye, hogy annak idején sem csak az úszni tudásra vonatkozott?)

Miért nem vesszük már észre?

2009.12.07.14:00 Miközben írom e sorokat, háttérben hallgatom a TV országgyűlési közvetítését: interpellációk, kérdések, miniszteri válaszok, Országos Köznevelési Tanács, tankönyvpiac, nemzeti alaptanterv, kompetenci-alapú oktatás, … többségében politikai vagdalkozások szintjén, részletkérdések, a kákán csomó keresése… A lényeg, oktatási problémáink gyökere, említésre sem kerül. Tapasztalatom szerint: más fórumokon sem…

Hú! De sok fórumon, hányszor, hány féle megfogalmazásban leírtam már: Kikből lesznek gyerekeink tanítói?

10-20 éve még „csak” a felvételiző középmezőny aljaként mutatták a statisztikák a tanítói pályát választókat. Mára már sok „legalja” is a pályára kerül!
(Mielőtt a kivételek megsértődnének ezen a valóban sértő minősítésen, gondolkodjanak el: nem nekik kellene-e ez ügyben a leghangosabban kiabálniuk? )
2008-ban, 2009-ben, a max. elérhető 480 pontból 160-at teljesítők is bekerülhetnek a képzésbe. Szélsőséget tekintve, 160 pontja lehet pl.: egy minden évben minden tantárgyból 2-es, az érettségin 20-30 %-osan teljesített pályaválasztónak. Ha átverekszi magát a felsőfokú képzésen is, akkor a rábízott gyermekeink példaképe is lehet…
Tanulságos lenne megpróbálni, mit mutatnának a PISA-, a PIRLS-felmérések, (akár ugyanazok a tesztek is) ha nem a gyerekeinket, hanem azok tanítóit mérnénk velük.

Két „szakma” van, amik végzett diplomásainak alkalmatlansága gyakorlatilag nem korlátozza a praxisukat. Az alkalmatlan, rosszul képzett mérnök, közgazda, jogász, stb. megtalálhatja a maga helyét a munkahelyeken: segéd-, al-, előkészítő, stb. beosztásokban, az de alkalmatlan „pedagógus” különösebb korlátozás és kontroll nélkül szabadul rá a gyermekeinre.
Az orvosi pályára aspirálók, mert a pálya magas presztízse kiváltotta túljelentkezés megengedi a képzésbe kerülés ponthatárainak magasan tartását, kvázi kiválasztódnak, (ámbár, itt sem ártana némi alkalmassági elbírálás).
A pedagógusképzést azonban feltétlen ki kell vonni a piaci viszonyok közül.

Nemzetstratégiailag nincs fontosabb, mint az általános alapképzés színvonalának emelése.
A gyökerekhez nyúlva, a hatás végiggyűrűzik… és minden szinten hat! A gyökerek pedig azokból a „magokból” eredeznek, akik a pályára bekerülnek. Mindenek előtt, azt kell elérni, hogy sokszoros túljelentkező közül válogathassunk, ezáltal megcélozva azt, hogy legalább 10-20 évig a felvételizők legrátermettebbjei kerüljenek a pedagógus pályára.

Nemzeti ösztöndíjat!
A pálya presztízsének bérnöveléssel történő emelése, ütközik a teljesítményarányos díjazás elvével. Legalábbis, paradox az, hogy a lecserélendő alkalmatlanok túlfizetésével próbálunk nagyobb érdeklődést kiváltani a pályaválasztókban a pedagógus-szakma iránt.

Felismerve azonban a kiválasztódás fontosságát, közvetlenül a pályáválasztókat célozva, kidolgozható és társadalmi konszenzussal törvénybe is foglalható a pályára aspirálók versenyeztetésének díjazása: nem csak térítésmentes, de emelt ösztöndíjas képzést, pályakezdéskor kiemelt szintű lakás-támogatást biztosító „Nemzeti ösztöndíj”... (Egy sokszoros túljelentkezésből választható rátermettebb mezőny, még a változatlanul alacsony szintű felsőoktatásból is, képzettebben fog kikerülni. Ha ez egyszeri intézkedés mellett semmi mást nem tennénk, már akkor is erőteljesebb javulásra számíthatunk, mint ami a jelenlegi alkalmatlanok legszuperebb-továbbképzésével elérhető.)

Úgy tűnik, a szakma irányítása nem hajlandó felismerni oktatásunk válságának legalapvetőbb problémáját. (Netán saját alkalmatlanságuk titokban tartása érdekéből is.)

Meddig kell még várni arra, hogy a „szülők forradalma” kényszerítse ki a változást?
Kicsiben már elkezdődött: az elit-iskolákba való túljelentkezésekkel. A folytatás meg, talán az lesz, hogy a beiratás előtt kiköti a szülő: „ha Pityuka nem kerül a Zsuzsa tanítónénihez, akkor inkább egy másik iskolát keresek…” (Márha, ugye lenne annyi „hejőkeresztúri Zsuzsanéni”…)